Társadalmi felelősségvállalás

1.

Amikor ezt a részt és fület próbáljuk fogalmazni az oldalra, csak úgy cikáznak a gondolataink.. Szeretnénk mindent olyan szépen és rendezetten beleírni, ahogy a fejünkben a helyükre vannak rendeződve. Filozófiánk fő alappillére, egy olyan vásárlótér kialakítása, mely segíti az embereket egy tudatos, környezetkímélő élet fenntartását a kínálatával, választékával sőt, működésével. Hogy mégis milyen módon a továbbiakban olvasható.

Hozd a saját tárolód, s megannyi hulladéktól óvjuk meg a földet. Ha pedig nincs miben elvinni a megvásárolt portékát, mi biztosítjuk a korábban használt saját üvegeinket, dobozainkat. Sőt szerencsére  arra is van kapacitásunk, hogy ha otthonodban felhalmozódott pár régi élelmiszer tárolására alkalmas dunsztos üveg, akkor a boltban átvesszük, hisz lehet, hogy másnak szüksége lesz rá, vagy valamire fel tudja használni. Így marad meg a körforgás, nem vész kárba semmi.

Már magánál az üzlet kialakításánál ügyeltünk arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk, lehetőleg használt, kimaradt anyagokat használjunk fel. Csodálatos az, hogy így is egy ennyire fiatalos, lendületes, küllemében teljesen egyedi miliőt sikerült megalkotnunk.

Fair trade kávé a kínálatban

Nagyon fontos volt, hogy a kínálatunkban szereplő kávé mindenképpen Fair trade legyen. Ami mit is jelent valójában? Hogy a kávé méltányos kereskedelemből származik. Az árak tükrözik a termelők munkáját, a munkásoknak megvan a joguk a szerveződéshez, és az országos egészségbiztosítási, biztonsági, és bérezési törvényeket betartják velük szemben, valamint a termékeket környezeti szempontból fenntartható módon állítják elő így megőrizve a természeti erőforrásokat.

Imádjuk a kávét, napunk indítója, ebédeink megkoronázója. Retro kotogós kávézdánkkal egy olyan élményt szeretnénk nyújtani, mely régi, nosztalgikus emlékeket elevenít fel. Állandó kiállításunkra pedig igazán büszkén tekintünk, hiszen temérdek kotyogós kávéfőzőt vonultat fel, mindenféle időszakból.

6.

A csodás kávézacc

Oly sok mindenre jó, mégis a legtöbben kidobják. Tőlünk ingyen elvihető. Igen, mi is csatlakoztunk a győri Morgen kávézó kezdeményezéséhez.

Alább az általuk megfogalmazott összefoglalót olvashatjátok.

” Vissza a gyökerekhez” – “Back to Root” program
Ezen környezettudatos kezdeményezésünk lényege, hogy a kávézókban képződő értékes  kifőzött növényi komposztot, a kávézaccot ne a szemétbe dobjuk, hanem szabályozott módon díjmentesen visszajuttassuk a potenciális felhasználók felé, így Ők hasznosíthatják, mint növényi komposzt-tápanyagot.
Partnerünk ebben a kezdeményezésben a győri Koffeinfutár Kft., aki az októberben nyílt új vásárcsarnok földszintjén lévő üzlete előtt biztosítja, hogy a felhasználók igény szerint hozzájussanak az általunk és más kávézók által összegyűjtött és odaszállított kávézacchoz. A kezdeményezéshez más győri kávézók is csatlakoztak, mint gyűjtők. A vásárcsarnokban lévő ingyenes vételezési pontnál rövid írásos  tájékoztatást kapnak a Felhasználók a kávézacc komposztként használatának részleteiről és előnyeiről, úgymint:
‘A kifőzött kávézacc egy nitrogénben különösen gazdag komposzt, amely lebomlásakor értékes káliumot és foszfort bocsát ki. Mindezek mellett kalciumot és magnéziumot is tartalmaz. Elriasztja a csigákat és egyéb apró rovarokat is. Vízzel keverve értékes nitrogénbázis a gyep számára, sőt a kertünket illemhelynek használó macskákat is távol tartja. Különösen hasznos a savanyú talajt kedvelő rododendronok, hortenziák, páfrányok, azáleák és örökzöldek számára.
Természetesen, mint minden talajminőséget javító anyagot, a kávézaccot is mértékkel és körültekintően használjuk, figyelve, hogy nehogy túlságosan savanyúvá tegyük a talajt.’

A rólunk megjelent cikket a szegeder.hu-n ITT olvashatjátok.

Támogatjuk a fiatal tehetségeket!

Igyekszünk lehetőséget nyújtani fiatal, szegedi tehetségeknek, hogy megcsillogtasság tudásukat a nagyérdemű előtt. Időszakos kiállításaink alkalmával változatos munkákat állítunk ki üzletünkben.

Első kiállítónk Polner Eszter.

Mik ezek a képek? Kérdezhetné egy, az üzletünkbe betérő látogató, amint a falakra pillant. Időszakos kiállításunk darabjai a kezdetektől boltocskánk bájának fő alapköveit képezik. De mit is kell készítőjükről tudni? Eszterrel több délutánon keresztül válogattuk képeit, hiszen annyi csodás munkája van, hogy legszívesebben mindegyiket egytől-egyig a falra akasztottuk volna. Üzletünk nagysága miatt művészete tortájának csak egy szeletét sikerül megmutatnunk, viszont mégis a legváltozatosabb módon. Eszter bemutatkozását fogadjátok szeretettel, a képeit pedig csodáljátok meg nálunk akár egy finom kávé kíséretében.

POLNER ESZTER
SZEGED, 2000.03.20.

Szegedi születésű képzőművész diák vagyok. 2018-ban végeztem a Szegedi Tömörkény István Művészeti Szakgimnázium alkalmazott grafika szakán. Az iskolai stúdiumokon túllépve szárnypróbálgatásként festettem a szegedi, a mártélyi, zebegényi tájat. Szenvedéllyel és alázattal rengeteg portrét, aktot készítettem, 18 éves koromra már legalább 60-70 önarcképem volt. A középiskola keretei közül kilépve kezdtem el keresni a saját mondanivalómat és festői nyelvezetem. Ez a folyamat persze még most is tart. A munkáimat általában (ha áttételesen is) az olvasmányélményeim inspirálják.  Sokszor reflektálok szimbolikusan szakrális témákra, kutatva a modern ember transzcendenshez fűződő viszonyát megcsavarva a hagyományos keresztény festészet ikonográfiáját. Más munkáim az ember, mint szubjektum rejtett érzelmi világának finom kitüremkedéseit igyekeznek ábrázolni, vagy metafizikai kérdéseket latolgatnak. 2019.-ben nyertem felvételt Budapestre, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festőművész szakára, ahol Gaál József mesterosztályában folytatom a kutatást és az alázatos munkát, hogy az egyetemről úgy kerüljek ki, hogy elmondhassam: képzőművész vagyok.

Zero waste kiszállítás

Online rendeléseink felvételének kezdete óta Szegeden belül igyekszünk minden megrendelést kerékpárral a rendelőhöz juttatni. Ezzel a saját testünket is karban tartjuk, de nem utolsó sorban környezetünket is óvjuk.

 

X